Bódi Tóth Elemér: Klárika
Története mindenkinek van, csak nem mindenki mondja el. Nem tartja fontosnak, vagy nem kérdezi tőle senki. Így történhet meg, hogy egyik nemzedék nem tud a másikról jóformán semmit. Ezzel ugyan állandósulhat a boldog tudatlanság kegyelmi állapota, ami jó a mindenkori hatalomnak, de nem jó az embereknek, akik közösség helyett tömeggé válnak és így, különösen a mai digitális világban bármire felhasználhatók. Akár arra is, hogy nekimenjenek egymásnak, mint ahogyan ez meg is történik. Ezért is mondja a költő legújabb könyvében, hogy szót kell váltani mindennel, ami él, ami valóságos és nem kitalált, sőt az utak porával is, hiszen még ennél is parányibbak vagyunk mindannyian a világmindenséghez képest, ha egyáltalán tudjuk, hogy mi az. Sejteni lehet, hogy ezzel együtt az örökkévalóság is önmagunkban van. Lehet, hogy csak egy pillanat az egész, mégis bejárhatatlan birodalom és sok út szeli át.
De ne ijedjenek meg. Nem filozófiai tanulmányról van szó. Ellenkezőleg. Bódi Tóth Elemér Klárika című legújabb műve a munkásságát ismerők számára is igazi meglepetés, ez ugyanis a költő, író, újságíró legszemélyesebb könyve. Kinek ajánlható? Mindenekelőtt azoknak, akik kedvelik a szerelmes könyveket, hiszen ez egy salgótarjáni kislány és a költő szerelméről, annak viszontagságairól és beteljesüléséről szól, ami ötvenöt évig kitartott, amíg Klárikát hirtelen el nem ragadta a járvány. Azokat is érdekelheti a könyv, akik a régi Salgótarjánra és az új városépítés értékeire és ellentmondásaira kíváncsiak, vagy éppen a sok mással együtt eltűnt országos hírű ruhagyárra, amelynek hírnevéért negyed évszázadon át Klárika is dolgozott idehaza és külföldön, a Magyar Divat Intézet marketing szakcsoportjának tagjaként is. Akik pedig tudnak arról, hogy a városépítés során a zsidó Salgótarjánt is eltüntették a műemlék zsinagógával együtt, szintén olvashatnak személyes hangvételű sorokat erről a folyamatról, hiszen Klárika – Tóthné Rőmer Klára – két évtizeden át, haláláig, 2021. március 24-éig szolgálta a salgótarjáni hitközséget. Elnökként az épületek és emlékművek felújítását is megkezdte, ha befejezni már nem is tudta. Végül, de nem utolsósorban kiemelt szerepet kap a könyvben a családtörténet, benne Új-Zéland, ahonnan a Rőmer családból egyedül Klárika tért vissza egy év után a költőhöz, végül Budapest, ahová az unokák közelébe költöztek. Külön érdeklődésre tarthat számot a család és a régi budapesti rabbiképző mára már megszűnt viszonya, továbbá fiuk, Tóth Sándor, a zsidó vallástörténet doktora, felesége, Tóth-Takáts Judit egyházzenei doktor, előadóművész és az unokák, Tóth Rafael és Tóth Jonatán története, mert ugyan még nagyon kicsik, történetük már nekik is van, egyelőre hivatásos sakkozók és más csodák is történnek velük minden nap.
A könyv szerkezete is érdekes: személyes emlékezés, utána Ugyanerről másként címmel szépirodalmi összeállítás tárcákkal és versekkel, végül korabeli fekete-fehér és színes fotográfiák minden fejezet után. Lehet csemegézni. A könyvben nincsen semmi kitalált történet. A nevek is valódiak. A könyvecske minden sora a valóságról szól, a szereplők és az időpontok is valóságosak. Másképpen magyarázni mindent lehet, tagadni nem érdemes sem a jót, sem a rosszat.
