Szántó András: A hentes (Pesti alakok 2.)
A HENTES – HÚSIPARI KÖRKÉP
Bevezető - miért a hentes?
Rendes szokásunkká vált feleségemmel az európai barangolásaink során, hogy az est közeledtével kezdtünk el szállást (valamilyen panziót) keresni, ahol ételt és tiszta szobát kaphatunk. Volt, amikor annyira kicsúsztunk az időből, hogy valamilyen kényszer-megoldás lett a vége, de a legtöbbször nagyon kellemes meglepetések és új ismeretségek vártak.
Egy ilyen alkalommal Németországban, a Fekete Erdő környékén jártunk, amikor egy kanyargós úton kibukkant egy kis falu, a szélén panzióval. Kaptunk szobát és még vacsorát is, bár mondták, hogy meleg ételt már nem tudnak csinálni, a konyha már nem működik. Sebaj, eszünk valami hideget. Nagy meglepetésünkre töltött borjúszeggyel kínáltak, ami nagyon finom volt és a hozzá adott hideg salátákkal fenséges vacsorában volt részünk. Az étel frissességét nem érhette bírálat, mivel – mint később kiderült – a környék borjú-vágóhídján voltunk. Arrafelé az a szokás, hogy a mészáros családja éttermet, újabban panziót is működtet, így az utas teljes ellátásra, a család pedig biztosabb jövedelemre számíthat. A töltött borjúszegyet a reggelinél is prolongáltuk, a felszolgált friss házi felvágottak mellé kértünk még belőle 1-1 szeletet.
Volt hasonló élményünk Ausztriában is a Duna menti bicikli túránk során. A melki apátság közelében, Oszkár Kokoschka szülővárosába, Pöchlarnba a nyár közepén érkeztünk, amikor szinte lehetetlen szállás kapni. Mégis találtunk egy panziót a Duna gátjához közel, és itt szobát is kaptunk. Történetesen egy kis családi vágóhíd volt ez is. Tiszta és komfortos szoba az emeleten, remek kilátás a Duna túloldalán lévő Maria Taferl kegyhelyre. Itt is nagyon jó konyha működött, az étterem kínálata változatos volt és a húsételek frissességét sem érhette kritika.
Mindezek a kalandok juttatták eszembe a hazai vágóhidakat és a pesti alakok egyik kiemelkedő karakterét, a Hentest, illetve azt, hogy érdekes, említésre méltó epizódokat keressek a téma történetéből, a régi Pest henteseiről. A mai életünkben is nagyon fontos szerepet játszanak ugyanis a hentesek, például Józsi a pestszentlőrinci piacról, aki néhanapján még marhapofát is tud szerezni – ami tudvalévőleg a legfinomabb húsok egyike, sokféle elkészítési lehetőséggel. Másrészt ugyanott, a piacon ismertük meg Fazekas Zolit és feleségét, Orsit, akik eddigi életem során talán a legfinomabb hentesáruk mesterei. Már a töpörtyű is fantasztikus ízű náluk, de a borjú parasztmájas, a mangalica kolbász, vagy a pácolt, főtt, füstölt marhanyelv és minden termékük egyedülállóan különleges.
Szóval a Hentes, mint „Pesti Alak” akár szobrot is érdemelne, de mivel nem vagyok szobrász, csak újságíró – összegyűjtöttem a témában néhány érdekes emléket és történetet.
