Bárdosi Attila: Teflonkuruc
„Éppen befejeztem ezt a rövid könyvemet (ez 2023-ban történt), amikor megütötte fülemet az aktuális honvédelmi miniszter nyilatkozata: „A magyar mindig is egy katonanemzet volt, és az is marad.“ Gondolom, ezt egyetlen céllal mondta: legyünk büszkék arra, hogy magyarok lehetünk. Ekkor vált világossá számomra, hogy nem fantáziáltam; nagyon is valóságos alapja van annak, amit itt leírtam.
Egy olyan nép, amelynek fontosabb a harc, a küzdelem, a minden áron való győzelem, a nacionalizmus és a múlt, mint a humanista gondolkodás, az alázat, a szolidaritás, az „élni és élni hagyni“ elve és a jövő, soha nem kaphatja meg azt, ami után mindig is áhítozott: a megbecsülést, a tiszteletet és az elismerést, amelyek egy, az utóbbiakat valló „nagy“ nemzetet megilletnek. A háborúk hősöket szülnek, és a hősök háborúkat. Ez az örök körforgás az, ami végül az ember pusztulását fogja okozni. Számomra a „katona“ szinonimája az „az ember, aki hivatásból öl“.
Nem véletlenül fogalmazott úgy Karthágói Szent Ciprián: „A gyilkosság egy bűntett, ha azt egyetlen ember teszi, de erénynek és bátorságnak számít, ha ugyanazt sokan követik el!“ Harminc évig tartó diszkusszió után ezt az ellentmondást a történelem legszörnyűbb tömeggyilkos rendszerét magából kiizzadó Németország is felismerte, amikor Kurt Tucholsky kijelentését – „A katonák gyilkosok!“ – jogilag elfogadhatónak nyilvánította.
A „harcos“ magyarok múltját, jelenét és lehetséges jövőjét csak intő példaként hoztam fel könyvemben; tartalma szólhatott volna más népről is, amelynek egyetlen célja egy másikon való uralkodás. Jóllehet folyamatosan mást akar elhitetni velünk, mégis ez határozza meg, hogy mit tesz, mit mond és hogyan gondolkodik, kerüljön, amibe kerülnie kell, legyen az akár saját végzete is. Sajnálatos módon ezekből több van, mint kéne. Vajon egy ilyen nemzet milyen jogon várja el állampolgáritól, hogy büszkék legyenek rá? Ha csak az lehet magyar, aki erre büszke, akkor én nem vagyok magyar. Szándékosan vártam ennek a könyvnek a kiadásával 2 évet, hogy megtudjam, vajon a benne leírtakat csupán fantáziám szülte vagy közel állna-e a realitáshoz. Nos, ennek megítélését az olvasóra hagyom.”
